Rólam

826A0038-2

Rólam

Szerencsésnek vallom magam, mert azt csinálhatom, amiről már kislány koromban is álmodtam: emberekkel foglalkozom, szépséget és magabiztosságot adok – kívül és belül.

Érettségi után a családi fitness klubunkat vezettem Kiskunhalason, a Testnevelési Egyetemen edzői képesítést szereztem, és közel tíz évig dolgoztam edzőként.

Közben közgazdász diplomát szereztem, majd elvégeztem egy sminkes, később pedig egy fotós iskolát is.

Rengeteg nővel dolgoztam együtt: fiatalokkal, anyákkal, nagymamákkal. Bizonytalanokkal és magabiztosnak tűnőkkel.

Egy idő után rájöttem valamire: szinte mindannyian ugyanazzal küzdünk.

Más formában, más történettel, de ugyanazzal az érzéssel: nem vagyok elég.

Boldog vagyok, hogy a munkám által újra és újra megmutathatom, mennyire szépek is valójában.

Egy jó smink, egy előnyös frizura, egy csinos ruha, egy jól elkapott pillanat és máris királynőnek érezhetik magukat.

Ha csak egy kis időre is, de ezt az érzést sokan magukkal viszik hosszú hónapokra.

Látom, ahogy a fotózás végére megváltozik a tartásuk. Ahogy másképp néznek a tükörbe. Ahogy elhiszik: talán mégis van bennem érték.

És közben egyre jobban megértettem: a szépség nem a külsőnél kezdődik, hanem ott, ahogyan magunkra nézünk.

Aztán az élet újabb tanítást hozott. A kisfiam Crohn betegsége – és az én változókori tüneteim – rávilágítottak arra, hogy az addig „egészségesnek hitt” étkezésünket újra kell gondolni.

Nem kampányszerűen. Nem pár hétre. Hanem valódi, hosszú távú változtatással.

Elvégeztem egy táplálkozási tanácsadó képzést, és egyre inkább a tiszta étkezés szemlélete felé fordultam.

A görögországi éveink különösen nagy hatással voltak rám: a mediterrán életmód egyszerűsége és természetessége megmutatta, hogy az egészséges étkezés nem kampány, hanem ritmus.

Friss, valódi alapanyagok, józan arányok, élhető szokások – felesleges szélsőségek nélkül.

Itt értettem meg igazán, hogy a tiszta étkezés és a mediterrán étrend együtt az a páros, ami keretet ad: egy egészséges, hosszú távon is tartható, élhető élethez.

Ez olyan életminőséget adott, amilyenben korábban még soha nem volt részem: testben, lélekben, energiában és gondolkodásban.

Nem vagyok dietetikus, és nem adok mindenkire érvényes szabályokat. Amit adok, az egy szemlélet, egy út: nem megerőltető, és egy kis odafigyeléssel egész életen át követhető.

Azt gondolom, hogy a változáshoz egyszerre van szükség külső és belső építkezésre.

Edzői végzettségemmel abban tudlak támogatni, hogy legyen egy személyre szabott, tartható edzésterved, ami erősít, formál és visszaadja a saját erődet.

A fotós–sminkes éveim tapasztalatával megmutatom, hogyan tudod finoman, természetesen megerősíteni a női oldaladat: úgy, hogy a tükörben is azt lásd, amit belül már érzel.

Táplálkozási tanácsadóként pedig abban segítek, hogyan támogasd mindezt belülről: olyan szokásokkal, amik nem szélsőségesek, mégis működnek – a mindennapokban is.

Az évek során megszerzett tudásomat és tapasztalatomat szeretném átadni másoknak is.

Hiszem, hogy nem fogyókúrázni kell – a fogyókúra rövid távra szól, mentálisan megterhelő, és sokszor többet árt, mint használ.

Az eredménye általában nem tartható, ha visszatérünk a régi szokásainkhoz.

Én az életmódváltásban látom a megoldást: abban a keretben, ami egy kis tudatossággal, odafigyeléssel és következetességgel életre szólóan tartható.

Hiszem, hogy a változás apró lépésekkel kezdődik és örülök, ha ezen az úton elindíthatlak és kísérhetlek. ❤️